2010. január 19., kedd

Üdülési csekk változások 2010-ben

A 2010 évi adóváltozások érintik az üdülési csekkeket, mint a munkáltatói Cafetéria rendszerek által nyújtott béren kívüli juttatásokat is, amely keretében a legtöbb üdülési csekk kiosztásra kerül.


A béren kívüli juttatások megadóztatása sok munkáltató és munkavállaló szájában keserű ízt hagyott, még akkor is, ha az adószakértők és a SODEXO számításai alapján még így is jobban jár mindenki, mintha a Cafetériára szánt összegeket a bérbe építenék be.


Az üdülési csekk a béren kívüli juttatásokra bevezetett három adókategória közül a kedvezménye, 25%-os kategóriába került besorolásra (a mindenkori minimálbár összegéig). Ez azt jelenti, hogy amennyiben a munkáltató nem emelte a Cafetéria összegét, a munkavállaló ennyivel kevesebb értékben kaphat idén üdülési csekket.


Az üdülési csekk igénylés módja nem változott 2010-ben a tavalyi állapothoz képest. A pénzhelyettesítő fizetőeszköz legnagyobb vásárlói továbbra is a munkáltatók lesznek, elsősorban Ők igénylik dolgozóik számára az üdülési csekkeket.


A hátrányos helyzetben élők pályázat útján juthatnak üdülési csekkhez. A pályázatokat az üdülési csekkeket hivatalosan kezelő Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz kell benyújtani, ők bírálják el és az erre a célra elkülönített 3,2 milliárd forintnyi összegből gazdálkodva osztják ki a rászorulóknak adómentesen.

A kérelmeket a pályázati kiírásnak megfelelő személyek vagy az őket képviselő szervezetek nyújthatják be.


Az alacsony jövedelmű nyugdíjasok (80000 Ft alatt), a minimum két kiskorú gyermekkel rendelekző munkavállalók, a fogyatékossággal élők és a szakiskolai tanulók részére 1,2 milliárd forintos keretösszeg van fenntartva. Az üdülési csekkek ebben az esetben is pályázat útján nyerhetők el.


Egyébként üdülési csekk nyugdíjasoknak 62. életévüktől jár illetve más természetes személyeknek is joguk van üdülési csek igénylésére, amennyiben önerőből nem tudják fizetni a nyaralásukat. Nekik a munkavállalói státuszban lévő családtagok, vagy a környezetükben levő társadalmi szervezetek (pl. önkormányzatok) tudnak segíteni ebben illetve a fent említett alapítványi pályázatokat vehetik igénybe.


A 2010-es évben némileg szűkültek az üdülési csekk felhasználási jogkörei. Ebben az évben az üdülési csekekket már csak kimondottan üdüléssel kapcsolatos és művelődési szolgáltatások igénybevételére lehet felhasználni.


Az alábbi szolgáltatási lista tartalmazza azokat a szolgáltatásokat, amelyekre az üdülési csekk 2010 évben felhasználható.


- szállodai szolgáltatás
- ifjúsági-, turistaszállás szolgáltatás
- kempingszolgáltatás
- egyéb szálláshely szolgáltatás
- étkezőhelyi vendéglátás
- bárok, hasonló vendéglátás
- utazás szervezés (kivéve: külföldi szálláshely értékesítés)
- vasúti szállítás (csak személyszállítás)
- egyéb menetrendszerű szárazföldi személyszállítás (városi, elővárosi közlek, taxi)
- belvízi szállítás
- nem menetrendszerinti légi személyszállítás
- közút üzemeltetése (autópályadíj)
- felnőtt- és egyéb oktatás
- alkotó- előadó művészet
- művészeti kiegészítő tevékenység
- könyvtári szolgáltatás
- múzeumi tevékenység
- mozi
- egészségbiztosítás
- fekvőbeteg ellátás
- járóbeteg ellátás
- fogorvosi ellátás
- fizikai közérzetet javító szolgáltatás
- sportlétesítmény működtetése
- vidámpark
- növény- és állatkert
- gépkocsi kölcsönzés
- motorkerékpár-, lakókocsi kölcsönzés
- szabadidős cikk kölcsönzés
- egyéb nem életbiztosítás
- internet hozzáférés


Amint az a fenti listából kiderül nem lehet már üdülési csekket tankolásra használni illetve az optikusi szolgáltatások is kikerültek a kedvezményezetti körből.


Az üdülési csekkeket érintő ezévi adóváltozások tehát még mindig sok kedvezményt hagytak meg az igénylést és a felhasználást illetően, ugyanakkor kétségtelen az is, hogy a gazdasági válságra való tekintettel némi elvonással is jár. Minden esetre üdülési csekket igényelni a minimálbér összegéig még mindig jobban megéri, mint bérben kérni a kifizetést és amint a fenti listából látható a szolgáltatások köre sem csökkent annyira drasztikusan, hogy ne lehetne mire elkölteni ezt a pénzhelyettesítő fizetőeszközt. Várhatóan tehát 2010-ben továbbra is sláger marad az üdülési csekk.